Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Akkreditáló Hatóság 2016. október 5-én megszerezte az Európai Akkreditálási Együttműködés kölcsönös elismerési megállapodásának (EA MLA) aláírói státuszát 2016. október 6-i hatállyal az alábbi területekre:

Ezúton is meg szeretnénk köszönni valamennyi közreműködőnek a segítségét és a támogatását!

Devecz Miklós
Főigazgató
Nemzeti Akkreditáló Hatóság

Bezárás

Még lehet jelentkezni az ASZEK és a NAH közös "Akkreditálás – használjunk közös nyelvet! elektronikus ügyintézés, metrológia" című konferenciájára

Az Akkreditált Szervezetek Klasztere (ASZEK) a Nemzeti Akkreditáló Hatósággal (NAH) együttműködésben konferenciát szervez az akkreditálás területén ez évben történt, illetve tervezett változásokról, az akkreditáltak és a hatóságok, illetve a jogalkotók közötti párbeszéd és közös nyelv jelentőségéről.

A konferencián bemutatjuk a 2017-2018-ban kialakításra kerülő elektronikus NAH ügyviteli rendszer céljait, tartalmi terveit, az akkreditáció eljárásrendjének ez évi, illetve várható változásait. Bemutatkozik a Budapest Főváros Kormányhivatalához került mérésügyi hatóság. A közös szakmai nyelv és egységes értelmezés elősegítése érdekében bemutatjuk a nemzetközi metrológiai szótárt, valamint az akkreditáltak részvételének jelentőségét a folyamatok alakításában.

A konferencia résztvevőinek lehetőségük lesz az előadásokon elhangzottak megvitatására, észrevételeik és javaslataik megfogalmazására is.

Helyszín: Hotel Bara, 1118 Budapest, Hegyalja út 34-36.

A konferencia programja, jelentkezési lap és a jelentkezés feltétele itt elérhető.


A szervezők 2017. október 22-ig várják a regisztrációkat, a kitöltött jelentkezési lapokat az aszek@kszgysz.hu e-mailcímre kell megküldeni.


2017. október 17.